Antai-Kelemen Ádám

Ésszel, szinte felfoghatatlan, hogy 4 év után, de elrepül a 12.b, a tanárok nagy szerencséjére. És, hogyha a tanárokat vesszük, akkor ez nekünk is nagy fellélegzés. Nem lesz se Máday, se Kardos, és, még csak Gondos kémiai anyagokból összeállított vörös festékes fejét. De, hogyha már az összenőtt osztályt vesszük figyelembe, akkor nem olyan rózsás a helyzet. Igaz, hogy sokan, köztük Dave, Ricsi, Kinga, Virág, Robi és Andris egy egyetemre mentek tovább, de Zsolti egy teljesen más iskolát célzott meg, pont, mint Zsák. És, hát mi Renivel… mi továbbra is kint vagyunk Párizsban. Amíg ő egyetemre jár, én járom a világot.
Igaz, hogy már egy év eltelt a végzésünk óta, de, szerintem mindent megteszünk annak érdekében, hogy találkozni tudjunk. Hiszen, a négy év alatt olyan családias hangulat alakult ki köztünk, hogy kár lenne, hogyha ezt eldobnánk magunktól. Csak, többnyire nehéz olyan időpontot találni, ami mindenkinek jó lenne. Valamilyen szünet időbe kell általában belepasszíroznunk, ami sok embernek nem egyszerre zajlik. Ezért is van nekem könnyű dolgom. Csak kiveszek már nap szabadságot akkor, amikor éppen kedvem van hozzá, és meg is van oldva. Jó, belátom, néha jobb lenne, hogyha mi is, Renivel a Szombathelyi egyetemre mentünk volna, és akkor nem kéne, többnyire telefonon megvitatni a fontosabb történéseket. Ez, persze Dave-nek nem akadály. Még mindig megszállottan gyűjti a jobbnál jobb kütyüket, amíg a többiek örülnek az egy szál telefonjuknak, és laptopjuknak. Merem feltételezni, hogy az egyetemi szobájában plazmatévétől kezdve, a nyolcszáz laptopig, minden megtalálható. Nem nehéz belőle kinézni.
Visszatérve rám… igen, azt leszámítva, hogy most már „érett” 20 éves vagyok, még mindig a Cortez nevemet használom. Természetesen a munkám közben általában az Ádámot használják, de ismerősök körében nem vakarható le rólam a Cortez elnevezés. Valamiért nem tudok hozzászokni az Ádámozáshoz. Vagy Antai-Kelemen hála Kardosnak, vagy Cortez. De Ádám? Ugyan már… Abban semmi egzotikus nincs.
És, az elmúlt egy év alatt a legnagyobb történések közé sorolnám, (mivel más nem történt, mivel eloszlottunk) apa leszek. Ésszel felfoghatatlan, de már kezdek megbékélni a gondolattal. Ahogy a kis Antai-Kelemen csöppség a házban rohangál… Addig, természetesen van még egy kis idő, de jó előre fantáziálgatni a jövőbeli életünkről. Csak, utána nem tudom, hogy mi lenne. Mivel Reni egyetemre jár, én pedig dolgozok, talán az lenne a legjobb, hogyha visszaköltöznénk Magyarországra. Legfeljebb én felmondok, vagy, legalábbis egy jó ideig szabit veszek ki, aztán, amikor Reni kész lesz egyetemre menni, akkor megy Szombathelyre. Jó, még több, mint nyolc hónapunk van addig, de talán ő is belátja, hogy ez lenne a leg elfogadhatóbb ötlet.