To: Kata
Már megint egy hosszú és unalmas sulis napról érkeztem haza. Nem számítottam arra, hogy bárkit vagy bármit találok a házban, de azért jól esett volna. Apa leghamarabb is, csak 7-8 óra felé szokott megjönni, így megint egy magányos délutánnak néztem elébe. Házi feladatot nem igazán kaptam, pedig még megírni sem lettem volna lusta. Na jó, ez túlzás, de unaloműzésnek nem olyan rossz megoldás. Aztán eszembe jutott, hogy a nappaliban lévő televízió tartogathat érdekességeket számomra. Hehh, ez még viccnek is rossz. Elég egyértelmű tény, hogy mikor szülséges nem megy semmi ezen a szaron. Elhatározásom, ami szerint nem idegesítem fel magam itt megbukott. Oké, neten is lóghatnék, viszont társaság hiányában nincs túl sok értelme. Az internetet eléggé ritkán használom, ugyanis nem érdekel a sok online "sztár" életének pontos leírása. Az én felfogásom szerint a virtuális világ nem valóság, sőt igazából nem is hasonlít. Sok agymosott zombi készül a számítógép monitorok és manapság már a telefon képernyők előtt, aminek a társas kapcsolatok szenvedik a legnagyobb kárát. Mondjuk inkább a személyes találkozások a leghátrányosabb szereplői a modern civilizációs cselekedeteknek. A gondolkodásmódom ódivatúnak tűnik, de az előéletemből adódóan koraérett vagyok. Szóval a számítógép és társai helyett olvasok egy jó könyvet vagy kimegyek a parkba sétálni. Az egész család büszke a nagy és okos fiúkra, de engem meg sem kérdeznek arról, hogy jól érzem -e magam. Talán, ha mind együtt élünk és velem is eleget törődnek most én is a társaság egyik középpontja lennék. Sokszor elmerengek ezeken a dolgokon, azután rájövök, jobb nekem így. A húgaim a suli legmenőbb lánycsapatával lógnak már 9. osztályban, addig engem végzősként is csak pár ember ismer. Hogy bánom e? Csöppet sem.
Utolsó ötletként jött, hogy az egyetlen barátom nem is meghívott, csak közölte, hogy a Vörösmarty téren fog ma lógni. Nem igazán értettem mit is szokott ő ott csinálni. Jó, nem tudom nagyon miért olyan különleges ez a hely, de biztos jó lehet. Szóval küldtem neki egy sms-t, hogy ne mozduljon, fél óra és érkezem. A válasza csak egy szimpla „ok.” volt, de nem találtam bunkóságnak. Ő ilyen és kész. Nagyon különbözünk, viszont meg tudjuk érteni egymást, ami fontosabb a külsőségeknél. Sokan piszkálnak is minket a barátságunk miatt, de ez egyikünket sem hatja meg.
Szóval a délutáni semmittevésem finiséhez érkeztem, amennyiben felkaptam magamra a farmerom és a converse táskámmal a vállamon kiléptem az ajtón. Nem igazán tudtam merre kell menni, de a telefonom GPS-e ezt is megoldotta. Kicsit több mint fél óra után megtaláltam a célom. Már csak a kedves barátomat kellett volna észrevennem. Eléggé nagy tömeg gyűlt össze a téren, ami miatt nehézkesen jutottam egyik részről a másikra. Végül is megpillantottam egy padon ülő fekete foltot. Igen, ez csak Kata lehet. Felé lépkedtem és ő fel sem nézett rám a könyvéből, de már messziről köszönt.
- Szia. Mi jót csinálsz? – jó ez kissé fura kérdés, kivel éppen olvasott. Leültem mellé és megfogtam a könyvét, hogy megnézhessem a borítóját. – Hmm.. Jó könyv? – tudakoltam meg, hátha válaszol.
Tárgy: Vörösmarty tér 
