Schmidht Barbara

Kedves naplóm!

Újabb szép reggelre ébredtem. Még nem tudom mi vár rám, de úgy érzem nem lesz átlagos a napom. Különös nem? Mintha ezt csak úgy tudhatnám.
Mai reggelem is ugyanúgy telt mint mindig. Kávé, kellemes reggeli, készülődés. Izgatott vagyok, vagyon is! Az osztállyal ellátogatunk az egyetemre. Szokásosnál is hamarabb elkészülve igyekeztem az iskolába, gyalog. Furcsa, mindig bevitetem magam apuval, sőt mindig úgy kell könyörögni, hogy üljek már be a kocsiba. Most pedig, olyan gyors voltam, hogy lusta voltam várni rá. De nem unatkoztam. Összefutottam egy barátnőmmel és dumcsizva, együtt tettük meg az iskola felé vezető utat.
-Szerinted milyen az egyetem? Biztos klassz hely!- Hasonló áradatokból és kérdésekből állt a beszélgetés részemről. Míg a leányzót sokkal inkább a pasik érdekelték.
-És szerinted lenne esélyünk egy egyetemistánál?- Én az ilyen jellegű kérdésekre reakció kép nevettem és vállat vontam. Természetesen nem hiszem, hogy pont egy gimnazistára lenne szükségük, de miért is rombolnám le Kristen aprócska várának falát. Ő az az igazi nagyszájú, egyedi stílusú ki felkarolt engem. Régen ő is „menők” közé tartozott, de kitagadták mert szembeszállt Miss tökéllyel. Röhejes ez az egész, mintha a középkorban lennénk ahol fejet kell hajtani az uralkodó előtt. De hahóó!!! Ez itt a XXI. század. Épp itt lenne az ideje annak, hogy vele véget vessen ennek az értelmetlen klikkesedésnek, de természetesen nem én leszek az ki végrehajtja ezt. Még mindig bátortalan vagyok és gyengének érzem magam. Remélem hamar rálelek a bátorság titkos főzetére, nagyon jól jönne.
Átugrom a lényegtelen részeket és leírom, hogy mi történt miután megérkeztünk az egyetemre.
A buszból kiszállva hirtelen elakadt a lélegzetem, hatalmasokat pislogtam.
-hűhaa!-Valami hasonló hagyhatta el számat és csillogó szemekkel pásztáztam a tömeget, a hatalmas épületet. A fákat, a sportpályát és még sorolhatnám. Épp szünet volt. Diákok nagy része kiözönlött az udvarra mit pedig kis prünytők elindultunk felfedezni az épületet. Úgy volt, hogy a barátaimmal fedezem fel a terepet, de elkallódtam a közelükből. Riadt ábrázattal indultam el magamtól. Sok tekintet rám szegült szinte hallottam ahogy nevetnek, lehet pár paranoiás vagyok...
Téged kedves naplóm szorongattalak a kezemben és félig lehajtott fejjel sietős tempóban suhantam át a folyosón mikor egyszer csak összekoccantam valakivel és én a földön landoltam. Egy magas fiú állt előttem sajnálkozva, majd segítő kezet nyújtva nekem felsegített a földről és az elejtett naplót azaz téged, visszaszolgáltatott nekem. Elkezdtünk beszélgetni és körbevezetett. Tökéletes idegenvezető volt. Szerintem irultam pirultam a jelenlétében. Meg kell hagyni nagyon helyes illetőről van szó. Először érzetem aprócska pillangókat a gyomromban és mondanám, hogy meg kell, hogy öljem a misztikusnak vélt jelenséget/lényt, mert hisz egy egyetemista miért is állna össze egy magamfajtával még is jó érzés, hogy valaki felkeltette az érdeklődésem. Megadta a telefonszámát. Ez jelent valamit? Nem akarom semmiféle hitbe ringatni magam. Nah de folytatom, hogy mi volt!
Miután körbevezetett, maradt még egy kis idő a visszaindulásig és kimentünk a padokhoz. Összefutottam Jessica kisasszonnyal és a két csatlósával. Mit ne mondjak nem igazán szimpatizáltak azzal a látvánnyal, hogy azzal a sráccal sétálok. Természetesen be kellett szólnia. És flörtöléshez is volt mersze, de az én pillangócskáim okozója nem viszonozott semmit és még ki is állt értem. Úristen! Ő volna a herceg ki megmenti a szegény lányt, azaz engem? Érdekes elgondolkodás, azért erre az elméletre nem akarok semmit alapozni. Lerázva a szőke ciklont leültünk egy padhoz és jól kiveséztük a gimis életet. Nem sokkal ezek után megpillantottam az én legeslegjobb barátaimat. Elbúcsúztam a sráctól ki hátsóm fájdalmát okozta és egyben a hős lovagom volt. Elindultam a többiekhez hatalmas mosollyal arcomon. (ugye jól éreztem én, hogy nem lesz átlagos a mai napom :$) Természetesen egyből kérdezgetni kezdek.
-Hova tűntél??? És kitől búcsúztál el?- Én pedig csak pirulgattam és szokásos bájos vonásokkal arcomon nagyjából elmeséltem mi történt. Még javában benne voltam a sztorizgatásba mikor a busz dudája jelzett, hogy fel kéne szállnunk. Miután visszaértünk a suliba eltöltöttem néhány unalmas tanórát, majd siettem is haza. Először éreztem úgy, hogy nem érdekel amiről a tanár beszél, hogy az idő mintha megakadt volna és sosem fognak csöngetni. Ez nagyon különös érzés tőlem. Amint hazaértem rögtön írni kezdtem ami ma történt.
OMG!!! Írást sosem szeretem megszakítani, és sosem hagyom hogy bárki megzavarjon. DE! Felhívott a srác. Ezt most kivételesen nem fogom kinyomni. Aprócska gombócka feszíti torkom és ismét felbukkantak a pillangók. Szerelmes lennék? Én? Ugyan... Nah jó később folytatom az írást, most beszélek valakivel …

pusszi-B