Rédey Kata - see you in Hell

Semmi sem működik, leáll az agyam. Miért mozognék,miért lélegeznék, ha egyszer ilyen nehéz a mellkasom. Mégis élek.

Hittem benned, hazudtál. Egyedül voltam, míg aludtál. Sosem voltál enyém, eztán másé se legyél.
-Te ilyen pszichocsaj vagy, hogy írsz a falra?
Kérdezte a fiú, aki az ágyon fetrengett és azt az irtó drága, jó illatú szivart szívta, nem tudtam a nevét, bár már legalább egy hete találkozgattunk. Nem tudtam semmit, azt meg főleg nem, hogy miért hoztam őt ide.
-Ne beszélj hozzám!
Rivalgtam rá, mire gúnyosan felhúzta a jobb szemöldökét,ez a mozdulat jól állt neki , de korántsem annyira jól, mint A... szóval annak. Gyorsan elfordítottam a tekintetem , nem akartam arra gondolni. Arra, amikor úgy éreztem boldog vagyok és senki sem bánthat, mert Ő velem van. Mert velem volt, igaz? Vagy csak álmodtam? Már nem is tudom, az a baj, hogy lassan képtelen vagyok megkülönböztetni a valóságot, a gondolataimtól. Ha rá gondolok látom, tudom, hogy most is látnám a fiú tekintetében, mert mindenhol ott van, pedig nincs ott sehol. Elképzelhető, hogy megfogok bolondulni.
-Valakivel beszélned kell erről!
A hangja nyugodt volt és furcsán aggódó. Mintha érdekelné mi zajlik le bennem, régebben elhittem volna neki, elmondtam volna neki és azt hiszem lehettünk volna barátok. Ennek vége. Az emberek nem érdeklődnek mások lelkivilága iránt.
- Nem te leszel ez a valaki.
Jelentettem ki ellenségesen és tovább folytattam a fekete falra való őrült firkálást. Vadul satíroztam a fehér krétával, épp egy hatalmas rajz mellé írtam szavakat.A rajz egy méretarányos akasztott embert ábrázolt. Egy ideig dalszöveg kezdeményeket vetettem papír helyett falra, de már csak félmondatok vagy szavak sikerülnek, talán egyszer lesz dal, majd ha Ricsivel újra összerakjuk a bandát.
-Oké, sokáig tűrtem ezt ép ésszel, de most már nem megy.
Hallottam a hátam mögül, aztán egyszer csak két kéz megragadott és leemelt az ágyról. Ülő helyzetbe helyezkedtem a padlón és úgy néztem fel a fiú sötét szemeibe, aki épp idegesen túrta vállig érő hullámos haját.
- Nem kell velem beszélned, Cat, de azt el kell ismerned, hogy valami nagy baj van veled. Nem ilyen voltál, ezt Flórától tudom,és nem vagyok hülye arról is tudok, hogy még a nevem sem tudod megjegyezni és mégis itt vagyok. Itt vagyok, mert azt hiszem segítenem kell neked.
Nem értettem,nem tud rólam semmit, nem ért meg, minek akar segíteni. Úgysem képes rá.
-Most el kellene hinnem, hogy törődsz velem?
Kérdeztem dacosan és karba fontam a kezeimet a mellem előtt.
-Nem tudom milyen világban élsz és, hogy mit hiszel, de tudom, hogy valakinek vissza kell hoznia a valóságba, ha nem akarsz teljesen tönkremenni.
Világ,élet, tönkremenés,kikészülés,sírás,fájdalom.Ezeket a szavakat olvastam a falamon, más szót nem is értettem meg igazán.
-Mi okod rá, hogy velem vesződj?
-Lehet, hogy hülyén hangzik,Cat, de szeretlek!
Gyűlölöm a szót, nincs jelentése, senki sem tudja, hogyan kellene használni, nem is értem miért mondja ki.
-Menj innen..., csak menj!
Mondom halkan , de halálos komolysággal.
-A nevem Márk. Viszlát!